Mists of Pandaria béta élmények #2

A tegnapi pár nappal ezelőtti patchnek köszönhetően új tartalmak nyíltak meg a bétázók számára. A mai 100  200 ezer annual pass kulcs pedig újabb játékosoknak kínálja fel a lehetőséget egy kis játékra. Új küldetések, új instance, archaeology és sok-sok finomság várja a tesztelőket.


Először egy szolgálati közlemény: A nagyon fantáziadús nevű Hungarian Beta Testers várja a bétát kipróbáló látogatókat a Mekkatorque (EU) szerver alliance oldalán. Tapasztalatból mondom, a közös instázások egyszerűbbek így :)

Vágjunk is bele.
Tl;dr verzió: Jade Forest jó, Archaeology ász, Temple of Jade Serpent insta főbossát ne öljétek puggal vagy vigyetek Xanaxot, az AOE loot Isten áldása.

Szakmákat érintő változásokról sajnos nem tudok beszámolni, minden maradt úgy, ahogy volt. A dungeon finder viszont működik, sőt a főváros is gazdagodott egy NPC-vel, ami az új zónákba teleportál nagyon kedvesen.
Ka Pao <<Portal Panda>> nevet viselő NPC-t érdemes zaklatni, ha bele szeretnétek vetni magatokat az újdonságba. Cselesen oldották meg a pandás küldetések kezdését. Vele beszélve két helyre teleportálhatunk el, válasszátok a második lehetőséget, mert ott kapjátok a kezdőküldetést. Ha az első lehetőséget választjátok, ne legyen CD-n a HS-etek, a portálok ugyanis nem működnek :) (megjegyzem SW portálszobája sem funkcionál kellően, aki oda téved a Torony foglya lesz és csak HS-sel szabadulhat!)

Hogy meglegyen a kontraszt, mégis ajánlom az első lehetőséget, hiszen a frissen szintet lépett 85-ös karaktereket egy vendor várja Jade Forest kezdő területén (Ka Pao első választható teleportja), akitől ilvl 372-es zöld itemeket lehet vásárolni minden specre.

Ha már a vendoroknál tartunk. Ha meglátogatjátok öreg vendor barátaitokat és úgy találjátok, hogy nem árul semmit, ne lepődjetek meg. A vendor ablak jobb felső sarkában megjelent egy legördülő menü. Mostantól szűrhetjük a portékájukat kaszt és talent specializáció szerint, kérhetjük, hogy csak a BOE itemeket mutassa vagy az összes áruját.

A kezdő zónában vásárolhatunk magunknak különböző kajákat és betekintést nyerhetünk a lvl 90-es élet ételeibe is. Cuki...





Szeretnék minél kevesebbet spoilerezni, ezért csak a mindenkit érdeklő kérdésekre térek ki.

A következő szinthez jelenleg 10 millió xp kell. Ez természetesen változhat. Küldetéssel nagyon gyorsan szintet lehet lépni, Jade Forest felénél volt meg a jelenleg elérhető legmagasabb szint, a 86-os.
A küldetések átlagosan 110 ezer xp-vel kecsegtetnek és szintén ilvl 372-es itemeket kínálnak jutalmul. A küldetések jutalmazása szintén változáson esett át.

Mostantól nem (vagy ritkán) lesz olyan alkalom, hogy a felkínált lehetőségek egyikét sem használhatod. Az új rendszer a karakterednek megfelelő jutalmat kínál a küldetés teljesítéséért. Egy mage-dzsel kaphatsz mondjuk cloth itemet vagy staffot, egy paladinnal ez egy plate fejes vagy kétkezes kard lehet ugyanannál a questnél. Egy kis küldizgetés után már egy ilvl 404-es kék fegyverrel is gazdagodhattok.

Az új instance csodálatos nevű bosslootjaiból láthattok lentebb egy kis ízelítőt. A lootok ilvl 425-ösek.








Egy új karakterrel is nekivágtam az új instance-nak. Bátor klántársaimmal vállvetve verekedtük magunkat át a gonosz lények gonoszságain. Ezúton is köszönet rettenthetetlen Nemtom és Marcang nevű kispajtásoknak a két tankolós lootért. :)

Tehát: A taktikákat ismerő csapat nagyjából 20 perc alatt képes kitakarítani az első instát, Temple of the Jade Serpentet. A főbosst megölve 104.100 xp-vel gazdagodtam a Dungeon Finder random módja által. Végig rested voltam és így jött össze 1,2 millió xp egy run alatt.
A taktikákat nem ismerő, átlagos intelligenciával rendelkező csapat 2-3 wipe-ból eljut a főbossig, ahol is vagy elfogyaszt 3 healert vagy pont kifogta azt a ritka ügyes embert, aki vagy tudja mit kell csinálni, vagy megérti, hogy dispellezni kell.
Mindkét verzióra létezik példa, utóbbit meg is örökítettem, annyira az emlékeimbe vésődött, amit az az amerikai srác mondott. Természetesen DS-es gearben volt.


Alkalmam nyílt kipróbálni az archaeology-t is. Jelentem a digsite-okat érintő változás sokak kedvence lesz. Az eddigi 3 ásás helyett, most 9 alkalommal próbálkozhattam, rögtön 70 darab pandás fragmentet nyerve ezzel. A pandás keystone neve: Pandaren Oracle Bone.


Tényleg nem szeretnék spoilerezni, de a küldetések tetszettek. Segíthettem harcosokat nevelni Glassfin Jinyu népéből, lézerrel festhettem meg a célpontokat, melyeket egy sniper hölgyemény oneshotolt. Sőt egy alkalommal én is felölthettem Hitman szerepét és az escort küldetések egy új változatával, a sniper puskával való tisztogatással is találkoztam. Egy szabotázsakciót készültünk végrehajtani valahol valakik ellen és a valamit valahol valamikor elhelyező NPC útjából kellett eltávolítanom a gonosz valakiket. Egy valami tetején elhelyezett mesterlövész puskával nagyon szórakoztató volt.

Apró érdekesség továbbá, hogy az ismertetett Alchemy receptek között felsorolt transmute-olásokhoz szükséges Spirit of Harmony world dropként tündököl jelenleg a bétában.


Más content még nem tesztelhető, és elérve a 86-os szintet jobbnak láttam leállni a küldizéssel, hiszen 0 xp-ket adtak. Készítettem szorgalmasan a screeneket, fel is rakom a jobban sikerülteket, hátha találtok benne valami számotokra érdekes dolgot.

Szolgálati közlemény 2: A szerencsés bétázók az SI:7 Report: Hostile Natives küldetést úgy fogadják el, hogy leszállnak mountról. Ha így is DC-t kaptok, csökkentsétek a grafikai beállításokat!

Szolgálati közlemény 3: Ha az új instába belépve nem látod sem saját magad, sem a többieket Alt+F4 segítségével tudod megoldani a dolgot. Indítsd újra a klienst és minden helyrejön. A /console reloadui maximum csak a saját karaktered teszi láthatóvá, a bugon nem segít.












A cikk először a WoW-Hungary oldalán jelent meg: MoP béta helyzetjelentő 2. rész

 UPDATE: Kicsi klánunk bővül, ahogy kell, megvoltak az első közös instázások is. A két hullámban kiosztott kulcsoknak köszönhetően viszont elkezdett rakoncátlankodni a Mekkatorque (EU) szerver. Az ilyenkor szokásos Character not found és hasonló üzenetektől ne ijedjetek meg. A béta tesztelés mindig is ilyen volt.



Még jelentkezem...

Címkék: , ,