A battle pet piac

Rövid szünet után ismét jelentkezik az ország kedvenc gold blogja.
Az eltűnésnek meg volt az oka, de azt egyelőre nem szeretném közölni.
Cserébe viszont egy szép hosszú írás következik.

Valami fő a Gold Hungary boszorkánykonyhájában, ami vagy finom lesz, vagy kidobjuk az ablakon. Ha itt az ideje (és átgondoltam mindent tizedszerre is) meg fogjátok tudni.

Addig is, netes-blogos izékben otthonosan mozgó, segítőkész kispajtások jelentkezését várom a KAPCSOLAT oldalon található elérhetőségeken önzetlen tanácsadás céljából.


Na de, térjünk rá arra, amiért jöttél. A folytatásban szó lesz petekről, powerlevelingről, és mindenféle jóról, amihez a kis vakarcsoknak köze lehet.


Még nagyon régen spekuláltam egy jót a pet battle systemről.
Itt az ideje, hogy revizitáljuk ezt a pénzkeresési lehetőséget.

Nagy sajnálatomra cserben hagyott a jövőbe látó képességem és a tavaly februárban vizionált petek egyike sem került be a játékba. Könnyes szemmel búcsúzom Crocotanktól, Orc Shatterhandtől, Fúrófark Bugzzy-tól és a többiektől.


Amikor elkezdődött ez az egész pet őrület, rászabadultam az AH-ra, de valahogy nem ment a pet piac. Ahogy azt sejtettem, időt kellett hagyni, hogy a játékosok nagyobb rétege felfedezze és megszeresse ezt a mini játékot. Néhány hete újra elővettem a témát és jelentem a pet biznisz köszöni jól van.
A casual játékosok, raid/pvp behívóra várók örömmel töltik az időt a petek marcangolásával.
És ha valamit sokan szeretnek, abból mi pénzt nyerhetünk.

Mielőtt rátérnék a konkrét tippekre, vizsgáljuk meg, hogy mi is ez a pet battle system.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudja miről van szó, ezért csak tőmondatokban vázolom.

És itt a lényeg.

A játékosok nagy része úgy választ petet, hogy sebzésbónusszal harcoljon az ellenfél pet ellen.
De mi van akkor, ha falba ütközik és nincs olyan petje, ami -mondjuk- egy flying pet ellen erős? Elkezd felhúzni egyet időt nem sajnálva vagy szépen elblattyog az AH-ba és vesz egy magasabb szintű petet és megy vissza murdálni.

Manapság, amikor ömlik a gold a táskába, inkább megveszik a peteket.
Hivatásos pet szintezők viszont kevesen vannak, mert egy pet felhúzása időigényes - elvileg.

Szerencsére Te Gold Hungary olvasó vagy és több lehetőséged is lesz, hogy pénzt nyerj ki a pet battle szerelmeseiből.



A petekkel való kereskedés elég tág fogalom.
Több alternatíva is létezik, amivel növelheted vagyonod.

A lehetőségeid közt szerepel:

A petek szintezését nem kell magyarázni. Itt a jól bevált lustasági faktorát használhatod ki a játékosoknak, akik nem akarnak bajlódni az XP gyűjtéssel.

Van azonban egy olyan csoportja a játékosoknak, akik nem akarnak - vagy tudnak - kifizetni egy lvl 25-ös petet és inkább vesznek egy sokkal olcsóbb "félkész" petet. A hiányzó szinteket pedig megoldják ők maguk. 
Számukra a kiválasztott pet mellett fontos szempont a pet szintje is, hiszen minél több időt meg akarnak spórolni a szintezés mizériájából. Egy 8-as, 10-es, 15-ös szintre húzott "félkész" pet nekik megér néhány száz arannyal többet.

Neked pedig csupán néhány percbe telik felhúzni egy petet ilyen szintre.

De hogyan?

 

BATTLE PET POWERLEVELING


Néhány fontosabb dolog, amit tudni kell a pet szintezésről:


Powerlevelingnél fontos megemlíteni egy itemet.
Ez pedig a Safari Hat, ami +10% XP-t ad a petjeidnek a harcok végén!


Hogy tiéd legyen ez a cuki sapka, végig kell verned az összes battle tamert.
Egész pontosan 40 darabot, a Taming the World achievement szerint.


Itt rögtön egy kis gondba ütközünk.
Ha végigverjük az összes Tamert, akkor csak 39/40-en leszünk és szívhatjuk a fogunkat, miközben épp a FU BLIZZ következő epizódját posztoljuk a hivatalos fórumra.

De semmi vész!
Ha idáig elolvastad megérdemled, hogy megtudd mi a megoldás!

A hiányzó egy tamert úgy tudod becserkészni, ha egy ellenkező frakciójú karaktereddel (lehet más szerveren is) legyőzöd az alacsony szintű faction-only tamert.

Ha Alliance a mained, akkor:

Ha Hordás a mained, akkor:

Az achievement megszerzése után minden karaktered megkapja postán a Safari Hatet és mehet is a nagyüzemi szintezés.


Szintezésre több lehetőség van, ezek közül kettőt ajánlok a figyelmedbe.

1. Pet Battle Tamers Daily Questek


Ha nem most szagolsz hozzá a battle petekhez, akkor valószínűleg már legyőztél jó pár tamert.
Tudtad, hogy ha legyőzöd egy kontinens fő pokémon mesterét, akkor az összes kontinensen lévő battle tamer daily questet ad?



A fent látható képen Azeroth pokémon mestereit láthatod, akik naponta szívesen adnak egy zsák XP-t az épp aktuális kedvencednek. Nem holmi 200 meg 300 XP-ről beszélek, hanem súlyos ezrekről.

A daily questelős módszer lényege, hogy végiglátogatod a tamereket, legyalulod a csapatát és több szintet húzol a választott peteden. Érdemes néhány használaton kívüli altot beállítani a tamerekhez, hogy gyorsíts a folyamaton.

A módszerhez erősen ajánlott a Battle Pet Daily Tamer addon használata.

Ez az addon jelölni fogja az adott napon meglátogatható tamereket. Ha a jelekre viszed az egeret, akkor az általuk használt petek fajtáját is megtudhatod, így utazás közben az adott tamer ellen alakíthatod a csapatod.

Kis kanyar: Ha szeretnél jobban elmerülni a pet kiválasztásban, ajánlom a Battle Pet BreedID addont a Curse oldalán. A battle petek primary statjait a breed tulajdonság határozza meg. 
Breed alapján oszlik el a petek Health, Power és Speed értéke. 
A témáról többet tudhatsz meg a Warcraftpets oldalán.

Ahogy a fenti képen is jelzem, a zöld ikonok jelölik azokat a tamereket, akik az XP mellett a szokásos tatyóval is megköszönik, hogy elkalapáltad őket.
A kékkel jelöltek csak XP-t és némi goldot adnak.

Még leparkolt altokkal is picit időigényes végigmenni a daily questeken, vajon megéri?

Néhány pet harc eredménye és screenshot mutatóba:

lvl 7-es pet - Karazhan tamer - lvl 10-es lett (2244 xp)
lvl 8-as pet - Winterspring tamer - lvl 10-es lett (2244 xp)
lvl 9 -es pet - Burning Steppes tamer - lvl 11 lett (1755 xp)
lvl 11-es pet - Thorium point tamer - lvl 13 lett (1350 xp)
lvl 13-as pet - Karazhan tamer - lvl 14 lett (1997 xp)
lvl 14-es pet - Pandaria tamer - lvl 18 lett (5060 xp)
lvl 18-as pet - Jade Forest Tamer - lvl 21 lett (4455 xp)
lvl 21-es pet - Pandaria tamer - lvl 23-as lett (3713 xp)






2. Wild Petek Grindelése

A második módszer akkor jön jól, hogy ha már kilőtted az összes tamert aznapra, de még mindig szintezni akarsz, vagy épp az esti raid kezdését vagy a PVP behívót várod.
A módszer lassabb, mint az előző és lényege a tipikus boost technika.
Azaz a csapatod egy-két max szintű petből és a szintezésre szánt petedből fog állni, és elkezded farmolni a magas szintű wild peteket.

A harc ugyanúgy zajlik, mint az előző módszernél.
Egy kört kibírsz a szintezésre szánt pettel, aztán behívod a booster peted.
Az Arcane Eye különlegessége, hogy egyedül harcol, így akár kezdő pet harcolóként 2-3 alacsony szintű pettel is megtámadhatod, és egyszerre húzhatsz több petet.


Valley of the Four Winds területét azért ajánlom, mert több helyen is csapatostul mozognak a petek és egyik harcból a másikba ugorhatsz.



RARE PET KERESKEDELEM


Szintén hasznot húzhatsz a pet battle systemből, ha az achievement-őrülteket szolgálod ki.
A Raiding with Leashes achievement a classic raidek bossaiból eső petek összegyűjtését kéri.
Ezek a petek jól eladhatók, erősek és még jól is néznek ki.
A régi raidek solozása így ismét felkerült a to do listákra unalom esetére.

Nem beszéltem még két lehetőségről.

 

SZEMÉLYES PET TRAINER


Valljuk be, elég kevés esély van arra, hogy valaki személyi trainer legyen.
De ez is egy lehetőség.
Ha találsz valakit, akinek nincs ideje a petek szintezésével foglalkozni, de jó pénzt fizetne egy felhúzott petért, akkor lebizniszelhetitek. Egy másik játékos magán pet-szintezője lehetsz. Kihasználva azt, hogy ő úgy tudja, hogy a szintezés egy baromi hosszú és unalmas folyamat.
Te viszont a fenti módszerekkel gyorsan fel tudod boostolni a kért petet.

CROSS SERVER/FACTION TRADING


A jól ismert cross server és cross faction trading a peteknél is szóba jöhet.
Rengeteg petet vásároltam high population szerveren (ahol a kínálat nagy, így olcsók a petek), hogy egy kihaltabb szerveren eladjam. Akár ezreket kereshetsz egy jó húzással.

Mit kell tenned?

Tegyük fel a Mini Mindslayer 500 arany az egyik szerveren, a másikon viszont a legolcsóbb 1500 aranyba kerül.

???

Profit.


Végül pedig egy kis segítséget szeretnék nyújtani azon kitartó olvasóknak, akik sosem tudják eldönteni, hogy milyen petet húzzanak.

Azt mindenki tudja, hogy a rare pet jelenleg a legerősebb, erősebb mint az uncommon.
De honnan tudhatod, hogy két kiszemelt pet közül melyik lesz erősebb lvl 25-ös szinten?

Ennek eldöntésében segít a Warcraftpets oldala.


A fenti menüsorból kiválasztott petre kattintva a pet adatlapjára jutsz, ahol a Battle Info fülre kattintva az alábbi képet kapod.


A Stat Calculator bekeretezett csúszkáját elhúzva megtudhatod, hogy max szinten milyen értékekkel rendelkezne a kiválasztott pet, ha felhúznád.

Pet harcolásra fel!


Ne feledd, hogy Facebookon és Twitteren is követheted a blog híreit.

Ha kérdésed, ötleted, észrevételed van a Kapcsolat oldalon található címeken elérsz.

 




Még jelentkezem...

Címkék: , , ,