Életjel

Hatásos lenne úgy kezdeni a posztot, hogy „Köszönöm a figyelmet.”
De azért nem ilyen szörnyű a helyzet.

Az aktivitás nullára redukálásának meg voltak vannak az okai, de a kommentek és a levelek hiányából következtetve, ez nem okozott különösebb zavart az olvasók életében.

A blog kissé átalakul, a korábbi főprofil – vagyis goldszerzési tanácsok rendszeres megjelenése – megszűnik. A jövőben a Gold Hungary inkább lesz az írási kényszer kiélésének eszköze mintsem WoW hírek tematikus gyűjtőoldala.
Ez jelenti azt is, hogy az írások szabálytalan időközönként fognak megjelenni és inkább fognak hajazni az élménybeszámolókba rejtett gold tippekre egy dedikált gold blog posztjai helyett.

Hogy ez miért alakult így, azt nem kívánom ezen poszt keretein belül nyilvánosságra hozni.

Na de most már térjünk rá arra, amiért megtörtem a csendet.
Két olvasó miatt ragadtam újra billentyűzetet, szeretném viszonozni nekik azt a gesztust, amit tettek. Válaszoltak a hívó szóra és önzetlenségükről tettek tanubizonyságot.

Zoltán és Sándor!
Szeretném egy apró prémium gold tippel ismét megköszönni a PayPal adományotokat!
Úgy döntöttem, hogy a PayPal adományozókból egy kvázi Prémium Olvasók csoportot alakítok ki, akik csak nekik szóló tippeket fognak kapni a jövőben.

Köszönöm még egyszer, Zoli és Sanyi, csekkoljátok az emaileket.


Még jelentkezem…

Címkék: