Battle Pet Powerleveling #3214

Egy kiegészítő végső szakaszában kétféle játékos játszik. Egy részük pihen a következő kalandig, egy másik részük eddig szabadidőben a figyelmen kívül hagyott kihívások felé néz.
Például a Celestial Tournamentet szemelik ki, mint következő célpont.
Ahhoz viszont fel kell szintezni sok petet – ebből pedig mi profitálhatunk.

Megmutatom, hogyan ránthatod fel gyorsan az akár eladásra szánt peteket.

5.4 óta(?) már nincs lehetőség olyan eszközökhöz folyamodni, ahol csak a saját monotonitástűrésünk szabhatott határt a maxra húzott petek számát illetően. Más lehetőségek után kell tehát nézni, ez pedig a trainerek gyors végigjárása ebben a cikkben.

A következőkben egy összefoglaló útmutatót találsz arról, hogy hogyan húzhatsz fel egy petet akár lvl 1-es szintről Pandaren Tamerek és a Pandaren Spiritek segítségével.

A daily pet battle questek egy része duózható, azaz két pettel megcsinálható anélkül, hogy csatába hívnád a szintezésre szánt peted. A lvl 1-es pet megkapja a full xp-t harc nélkül is, de CSAK AKKOR, ha a másik két pet már nem él!

Ezt észben tartva (és kihasználva) speciálisan ezekre a fightokra bekészített stratégiával és petekkel kell harcolnod. A petek némelyike cserélhető, ha épp nincs meg, fontos viszont ugyanazon képességek használata.


 
Fontos még megjegyezni, hogy a tanácsolt stratégiákat én is teszteltem és működnek, de nem lehet kizárni az RNG-t, így elképzelhető, hogy 2x-3x is neki kell futni az adott harcnak. Valamint azt, hogy a felsorolt stratégiák nem egyedüli megoldások egy-egy ellenfélre. Én is szoktam más összeállítást használni (pl Nishinél), használjátok nyugodtan az eddig beváltakat ott, ahol kényelmesebb.

Szükséges addon:


PET TRACKER - ez az addon a harc közben figyeli az ellenfél cooldownjait, így tudni fogod melyik ütésére mikor számíts.

Ellenfelek:


Aki
Thundering Pandaren Spirit
Courageous Yon
Burning Pandaren Spirit
Zusshi
Wastewalker Shu
Flowing Pandaren Spirit
Mo'ruk
Nishi
Hyuna
Whispering Pandaren Spirit


A szükséges petek (természetesen rare ajánlott):


Lesznek harcok, ahol nem ajánlatos lvl 1-es petet húzni, mert az ellenfél AOE sebzést fog használni.
Ezeknél a harcoknál érdemes inkább lvl 10-15 körüli pettel elkezdeni a harcot.

Ezek az ellenfelek a következők:

Burning Pandaren Spirit
Zusshi
Flowing Pandaren Spirit
Nishi


Minden ellenfelet levezetek körről körre. A petek neve melletti számok azt jelentik, hogy melyik slot melyik képességet használd. Pl: 2,2,2 azt jelenti, hogy mindhárom sloton a pet második képességét használd.

A lényeget tudjuk, kezdjünk is neki. Jó szintezést!

Aki - Vale of Eternal Blossoms 

Petek: Anubisath Idol 1,1,1 / Crow 2,2,2 / Boostolt pet

Chirrup:
Tartogasd a Sandstormot a Call Lightning ellensúlyozására

Stormlash:
Stormlash az első körben tolja a Call Lightning képességét. Ez elég nagyot sebez ezért csak a következő körben told el a Sandstormot.
Első körben tehát:
Whiskers:

Elképzelhető, hogy az Anubisath Idol idő előtt elpatkol, ilyenkor válts Crowra vagy Luyu Mothra és végezd ki Whiskerst.

Thundering Pandaren Spirit - Vale of the Eternal Blossoms

Petek: Rapana Whelk 1,1,1 / Darkmoon-Zeppelin 1,2,2 / Boostolt pet

Thundering Pandaren Spirit:
Sludgy:
Darnak the Tunneler:

Ennél a fightnál csak a boostolt pet marad életben és úgy kap XP-t, hogy meg sem mozdult!

Courageous Yon - Kun'Lai Summit

Petek: Emerald Proto Whelp 2,2,1 / Darkmoon-Tonk 1,1,2 / Boostolt pet

Piqua:
Lapin:
Bleat:

Burning Pandaren Spirit - Townlong Steppes

Petek: Anubisath Idol - 1,1,1 / Emerald Proto-Whelp 2,2,1 / Boostolt pet

Crimson:
Pandaren Fire Spirit:
Glowy:
  1. Ha a Sandstorm még mindig aktív, akkor válts a boostolt petre, elvileg nem fog sérülni
  2. Ha a Sandstorm már nem aktív és az Anubisath Idol már halott, Válts a boostolt petre, amikor Glowy  Swarmot castol.

Seeker Zusshi - Townlong Steppes

Petek: 2 db rák pet Surge/Renewing Mists/Shell Shield leosztással / Boostolt pet

Diamond:
A végén 60-70% -on lehet a peted

Mollus:
Mindig frissítsd a Shieldet/Mistset ha Mollus Dive-ol

Skimmer:
Ha Skimmer kezd nagyon meghalni és az első rák még él, tolj Renewing Mistset amíg meghal az első rák

Wastewalker Shu - Dread Wastes

Petek: Luyu Moth 2,1,2 / Rapana Whelk 1,1,1 / Boosolt pet

Crusher:
Pounder:
Multilator:

Itt elképzelhető, hogy be kell hoznod a boostolt petet Multilator megöléséhez  ezért ne kis szintű pettel harcolj. 

Flowing Pandaren Spirit - Dread Wastes

Petek: Crow 2,2,2 / Anubisath Idol 1,1,1 / Boostolt pet

Marley:
Tiptoe:
Ha a Crow hal meg előbb, akkor válts Anubisath Idolra és Sandstorm

Pandaren Water Spirit:
A harc későbbi köreiben a Geyser és a Whirlpool nem egyszerre fog sebezni. A Deflectet tartogasd a Geyserre, mert a stun a végét jelentheti!

Mo'ruk - Krasarang Wilds

Petek: Darkmoon-Zeppelin 1,2,2 / Chrominius - 1,1,2 / Boostolt pet

Woodcarver:
Lightstalker:
Needleback:

Ennél a fightnál csak a boostolt pet marad életben és úgy kap XP-t, hogy meg sem mozdult!

Farmer Nishi - Valley of the Four Winds

Petek: Sea Pony 1,2,2 / Crab 2,1,1 / Carry Pet

Siren:
Toothbreaker:
Ha a Pony túléli Toothbreakert, folytasd Brood of Mothallusval
Brood of Mothallus:

Megjegyzés: Ennél én egyszerűbb taktikát használok. Pandaren Water Spirit és Darkmoon Tonk összeálíltással. A boostolt petet mindig akkor hozom be, amikor Toothbreaker a föld alatt van, így abban a körben, amíg bent van kicsi sebzést fog kapni a boostolt pet. 
Én az alábbi taktika szerint győzöm le Nishi-t:

Petek: Pandaren Water Spirit 1,1,1 Darkmoon tonk 1,1,2 / Boostolt pet

Siren:
Toothbreaker:
Brood of Mothallus:


Hyuna of the Shrines - Jade Forest

Petek: Emerald Proto-Whelp 2,2,1 / Luyu Moth 2,1,2 / Boostolt pet

Skyshaper:
Fangor:
Dor the Wall:

Whispering Pandaren Spirit - Jade Forest

Petek Emerald Proto-Whelp 2,2,2 / Chrominius 1,1,2

Dusty:
Whispertail:
Pandaren Air Spirit:
A Spiritnek mostanra feküdnie kell.

Összegzés

A felsorolt összeállítások természetesen változtathatók. Egy tamer legyőzéséhez ezernyi lehetőség áll rendelkezésedre. Én csak egy módszert mutattam meg. Szeretném felhívni a figyelmet az olyan petekre akik képesek elpusztítani magukat, mint például a Darkmoon Zeppelin Explode képessége.
Az ilyen eptek nagy előnye az, hogy az utolsó ellenfélnek bevihetik úgy is a gyilkos ütést, hogy közben saját maguk is meghaljanak. Jól taktikázva így csak a boostolandó peted marad életben a harc végén és ő kapja a teljes xp-t. A Zeppelin ezen képességét többször is kihasználtuk most, és ha megfigyelitek akkor több xp-t is kapott egy-egy boostolt pet.


Még jelentkezem...

Címkék: , , ,